Ahol a naplemente és a bringák találkoztak

A délutáni időjárás még kicsit próbára tette az optimizmusunkat: a gomolyfelhők komolyan gyülekeztek, és úgy nézett ki, az eső is szeretne meghívót kapni a túrára. Szerencsére estére meggondolta magát, a felhők továbbálltak, mi pedig kellemes nyári időben vághattunk neki a Szent Iván éji kerékpártúrának.

Összesen 89-en indultunk útnak – ami már önmagában szép kis csapat. Jöttek gyerekek, szülők, nagyszülők, unokák, rutinos bringások és olyanok is, akik egyszerűen csak szerettek volna egy jó hangulatú estét két keréken eltölteni. Ezúttal nem a kilométerek hajszolása volt a cél, hanem az, hogy együtt tekerjünk, beszélgessünk, és közben mindenki a saját tempójában élvezze az estét.

Az útvonal Nyírszőlős felé vezetett, majd Verba tanya után Sóstóhegy következett. Innen már gyorsan elértük Sóstófürdőt, ahol a szökőkútnál tartottunk egy rövid megállót. Itt mindenki választhatott: a nap végére hazateker, vagy még belevág egy újabb programba.

Aki maradt, annak a Múzeumfalu adott otthont az este további részére. A koncert után jött az igazi Szent Iván éji hangulat: tűzugrás, táncház és persze még egy kis közös idő a csapattal.

Egy ilyen túrán nem csak a megtett kilométer számít. Néha az a legjobb, amikor egy esti bringázásból egyszerűen csak egy jó emlék lesz. Köszönjük mindenkinek, aki velünk tartott – reméljük, jövőre is együtt tekerünk egy nagyot!

A kerékpártúra a Tekerj a Zöldbe! túrasorozat része, amely a Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség szervezésében, az Aktív Magyarország támogatásával valósult meg.

További képek a fotóra kattitnva (Kazai Béla):
Enikő fotói:

Címkék, kulcsszavak: 

Naptár dátum: 

hétfő, 2026, június 22