Barangolás határon innen és túl kerékpárral

Ismét a Partiumban kalandoztunk két keréken 2022. augusztus 26-28-ig a Kerékpárral 7 határon át! program keretében. A Zöld Kerék Alapítvány csapata Magyarországról, a Szabadság Vándorai Kárpátaljáról és a Kalandosok Céhe a Partiumból indult el a 250 km-es 3 napos kerékpártúrára.

Régen látott határon túli barátokat üdvözölhettünk ezen a túrán. Így pár év kihagyás után, meggyőződhettünk arról, hogy az igaz barátságok soha nem kopnak el, a közös beszélgetéseket szinte ott tudtuk folytatni, ahol azok abbamaradtak. Nem csak a megtett kilométer volt szinte végeláthatatlan, látnivaló is akadt is bőven, mint nyakláncon a gyöngyök úgy sorakoztak elénk múltunk szebbnél szebb műemlékei.

Első nap Nyírbátorban a sárkányok földjén tettünk egy rejtélyes utazást a legendák korába, miszerint a nyírség és a szatmári síkság közelében lévő ecsedi-láp mocsarában egy, a környéket pusztító, a lakosságot rettegésben tartó sárkány tanyázott. A legenda szerint egy Vid nevezetű vitéznek a buzogányával sikerült legyőznie a szörnyeteget. Hősi tettét bizonyítandó, magával vitte a sárkány három fogát, amely fogak a Báthori-féle sárkányos címerben is szerepeltek. A Minorita és a Református templom között húzódó Várostörténeti sétányon életre kelt a múlt, megismerhettük a Báthori család történetét, a Várkastély mellett elhaladva, pedig lassan magunk mögött hagytuk a várost.

 

 

Utunkat folytatva, a késő délutáni órákban elértünk Pátyodra szállásunk helyszínére. Egy frissítő fürdő és a bőséges vacsora elfogyasztása után, közös beszélgetés vette kezdetét. Ahol néhány új csapattársunkat ismerhette meg a csoport a rövid bemutatkozások során, ezt követően felhőtlen időtöltés következett, hiszen játékos vetélkedőkkel is készültünk a túra résztvevőinek.

                    

Második nap Csenger felé gurultunk el, megnévze a város jellegzetes Makovecz Imre stílusú építményeit, főképpen a görögkatolikus templomot és az egyedülálló, hatszögű, hatszintes tornyú középkori református templomot. Tovább haladva a határátlépés előtt Csengersimán megnéztük még a szintén középkori festett famennyezetű református templomot. Majd a Partiumban található Szatmárnémetibe látogattunk ki, ahol helyi idegenvezetést is kapott csapatunk egy bringás társunk Berkeszi Zsolt személyében, aki bemutatta városa magyar vonatkozású nevezetes épületeit, szobrait, történelmi múltját. Megnéztük a Római Katolikus Székesegyházat, a Láncos templomot, a Pannónia szállót, a régi kórházat, a színház épületét,a Tűzoltótornyot, Petőfi Sándor szobrát, Rákóczi Ferenc szobrát, Széchényi István szobrát, és Kölcsey Ferenc szobrát, a Szépművészeti Múzeumot. Egy rövidebb szabadprogramot biztosítva, mindenkinek lehetősége nyílt egy kis sétára, vagy a város egyik kávézójában feltöltődésre.

      

                                                                  

 

       

Ezt követően indultunk vissza a magyarországi Nagygécre, ahol a Megmaradás Templomát és a Nemzeti Emlékparkot néztük meg, szintén szakvezetés kiséretében. Jó érzés volt a parkban sétálva a gyümölcsfák ligetében az emlékoszlopokon az utókor számára írt üzeneteket olvasni.

A napot ismét közös vacsora elfogyasztásával, természtesen beszélgetéssel valamit játékkal,és egy izgalmas csillagászkodással zártuk. Köszönjük Szőke Zsuzsának az éjszakai égbolton való kalauzolást, a templomokban a szakvezetést és a parkban a növényismereti sétát.

Harmadik nap a közös reggeli elfogyasztása után búcsut vettünk egymástól és szállásunktól, majd elindultunk haza,ki-ki a maga országa felé. Ezt a napot se hagytuk látnivaló és élmény nélkül, hazaúton a Szamos túlpartján tekerve még megtekintettük Szamosújlak középkori református templomát és Cégénydányádon a Kölcsey-Kende kúriát és történeti kertjét.

       

Az együtt töltött napok ismét egységgé kovácsolták a három ország kerékpárosait, a közösen megélt kalandok által újabb élményekkel gazdagodva és szép barnán térhettünk haza.

A támogatott rendezvény a „ Kerékpárral 7 határon át" programsorozat keretében, a Technológiai és Ipari Minisztérium támogatásával valósult meg.

További képek a fotóra kattintva:

Angi képei:

Címkék, kulcsszavak: 

Naptár dátum: 

hétfő, 2022, augusztus 29