Bringa Suli a DÖK-napon

A Nyíregyházi Ridens Gimnázium, Szakgimnázium, Szakiskola és Kollégium diákönkormányzati napján jártunk a Bringa Suli ügyességi tanpályánkkal. A biztonságos kerékpáros közlekedési ismertek játékos elsajátítást segíti elő, mely mindig nagy népszerűségnek örvend a diákok körében.

Természetesen mint mindig, most is az elméleti résszel indítottuk programunkat a kerékpár kötelező és ajánlott felszereléseit mutattuk be, valamint közösen egy KRESZ totót is megoldottunk.

Ezt követhette a gyakorlati szakasz az iskola udvarán felállított ügyességi tanpályán. A fiatalok kitörő lelkesedéssel jelentkeztek a feladatra. Közösen végighaladtunk, s a pálya egyes elemeinél megbeszéltük mire kell figyelni, hogyan kell szabályosan eljárni.

  

Pályánk játékosan a váratlan közlekedési szituációkra is segíti felkészíteni az ifjú bringásokat. Kátyú, döccenő, hirtelen feltűnő behajló ág, de akár a puszta kanyarodásra szolgáló karjelzés is gyorsan az irányítás elveszítését okozhatja egy gyakorlatlan kerékpáros számára. Az ilyen helyzetekre próbáljuk felkészíteni őket. 

További képek a fotóra kattintva:

Címkék, kulcsszavak: 

Naptár dátum: 

csütörtök, 2023, április 27