Civil kopogtató a Zöld Kerékkel

A KÖZÖSSÉGEK HETE, CIVIL KOPOGTATÓ programja keretében 2017. május 12-én a Megyei és Városi Könyvtárban KÜLLŐK ÉS KÖNYVEK, 20. ÉVE GURUL A ZÖLD KERÉK címmel mutatkoztunk be.

 A program első részében Szabó Dénes a Nemzet Művésze címmel kitüntetett Kossuth-díjas és Liszt Ferenc-díjas zenepedagógus, kórusvezető beszélt a Magyar Kodály Társaság Sz.-Sz. B. Megyei Tagcsoportja történetéről, terveiről. 

        

A neves kórusvezető lendületes előadása után átnyergeltünk a bringára.

Felkértük az alapítót, Garainé Nagy Évát és férjét Garai Zoltánt, hogy  beszéljenek a Zöld Kerék történetéről, a névadóról.

 Bringás kupával ismertük el Juhász Hajnalka hűségét, hogy közel 20 éve segíti a munkánkat.

Az elmúlt majdnem két évtizedben kb. 40.000 főt "mozgattunk" meg és 400.000 km-t bringáztunk.

Néhány vidám fotó után képösszeállítással köszöntük meg az alapítónak, hogy ezt lehetővé tette számunkra.

A bemutakozásunk után került sor a  "Kiváló közösségépítő" díj átadására. Szavazás alapján a címet Dr. Bihari Albertné kapta. GRATULÁLUNK! 

Joli Bihariné fényképe.

Megköszöntük a könyvtárnak a lehetőséget, és már csak a vidám csapat megörökítése, a csoportkép maradt hátra.

További fotók: 

 

Címkék, kulcsszavak: