A naptár novembert mutat, az időjárás is őszbe fordult, így a bicajainkat buszra és túrabakancsra cseréltük. Hatalmas örömünkre, mozgásszegény világunkban egyre nagyobb az igény a programjainkra, így az 55 fős buszt megtöltve és Sárospataki csatlakozó társakkal együtt indultunk útnak, hogy meghódítsuk a Zempléni-hegység legmagasabb csúcsát, a 895 méter magas Nagy-Milicet.

Csodálatos napsütésben indultunk el Füzérből, s hagytuk el a települést a Dobos-réten keresztül, ahonnan visszanézve ráláttunk a falu fölött magasodó, teljesen újjáépített várra. Enyhe emelkedőkön haladt utunk a Bodó-rét felé, majd beértünk László-tanyára s innen az aszfalt utat elhagyva, betértünk újra az erdőbe, ahonnan már meredekebb út vezetett a csúcs felé. Ahol a széles út egy keskeny ösvénnyé szűkül, elértük az országhatárt, hol Szlovákiában, hol Magyarországon lépkedünk, s nem sokára megláttuk a Nagy-Milic kőobeliszkkel jelzett csúcsát. 

Itt tartottunk egy kisebb pihenőt, pótoltuk az elégetett kalóriákat, a felkészültek frissen főzött teával üdítették magukat, s haladtunk tovább a Kis-Milic felé. Nevével ellentétben ez a csúcs azért adott többet „Nagy” testvérénél, mert a 2015-ben felállított Károlyi kilátóról pompás panorámában volt részünk. Feltárultak előttünk a Zempléni-hegység vonulatai, s a füzéri vár is távoli ponttá zsugorodott.

A túra legizgalmasabb része következett, hisz mi az út izzasztó kaptatóját kihagyva, ezen a ponton lefelé ereszkedtünk. Nagy segítséget jelentettek a túrabotok és túratársak, akik gondos odafigyeléssel segítettek a bátortalanabbaknak ezen a nehéz szakaszon. A csata-réti erdészházhoz érve túl voltunk az út nehezén, hamarosan feltárult előttünk a füzéri vár hegy sziluettje, s innen kellemes sétával jutottunk el a vár aljában csordogáló vár-forráshoz.

Túránk nem hivatalos részeként páran a Kéktúra nyomvonalát követve, a három pecsételő hely felkeresésére indultak, s tettek hozzá plusz 7 kilométert a 14 km-hez. 

A fák már szinte teljesen lecsupaszítva várják a telet, s a lehullott falevelek összefüggő, hatalmas szőnyegként borítják az erdő talaját. A látványt három szín uralja, az ég kékje, a fák barna törzse és ágai, illetve az avar aranyszínének ezer árnyalata. Ennek a látszólag egyhangú képnek mégis van egy nagyon meleg, nagyon hívogató üzenete. Ezt az üzenetet halljuk meg mi, s csodáljuk meg a természet őszi arcát.

                                                                                                                                                                                     Kovács Ilona Klára

Fotók a képre kattintva érhetők el»»»