Egy nap két helyszín

Nyírbátor és Nyírgyulaj között frissen kiépített kerékpárút alkalmából Bringanapot tartott a két település iskolája, melyre alapítványunkat is meghívták.

Alighogy becsengettek, az iskolakezdés egy aktív, vidám nappal kezdődött a helyi iskolások számára, amelyet bizonyára senki nem bánt. Hiszen a nyár folyamán valószínű a gyerekek gyakran kerékpároztak, így szívesen nyeregbe pattantak most is. A diákok megtanulhatták melyek a kerékpár kötelező és ajánlott felszerelései, amit KRESZ totó követett.

A legnépszerűbb a kerékpáros pálya volt, a BringaSuli a KRESZ-en kívül a váratlan közlekedési szituációkra is segít felkészíteni az ifjú bringásokat. Kátyú, döccenő, hirtelen feltűnő behajló ág, de akár a puszta kanyarodásra szolgáló karjelzés is gyorsan az irányítás elveszítését okozhatja egy gyakorlatlan kerékpáros számára. Az ilyen helyzetekre próbáljuk felkészíteni őket. 

A pálya kiegészül egy drog és alkohol prevenciós célú ügyességi játékkal is, amelynek célja, hogy megismertesse a bódult állapot kontrolvesztésének érzetét a gyerekekkel speciális szemüvegek segítségével. A feladat ugyan játékos, de mégis célravezető, hiszen gyorsan rávezeti a használót arra, hogyan tévedhet a látás például.

Kézműves foglalkozással is kiegészítettük ezt a napot, a kerékpáros kulcstartó készítése főképpen a lányok körében mutatott nagyobb érdeklődést. A Vinibike Service kitelepülése jóvoltából kerékpárszerelési technikákkal ismerkedhettek meg kicsik és nagyok.

Végül a napot egy profi triál extrém sport bemutatóval zártuk.

További fotók a képre kattintva:

Címkék, kulcsszavak: 

Naptár dátum: 

vasárnap, 2021, szeptember 5