Egy tiszteletkör a hegy körül

Szerencsésnek mondhatjuk magunkat, az elmúlt napok esőzése nem sok jót ígért 2023.06.10-re túránk napjára. Azonban a sors kegyeibe fogadta csapatunkat és egy káprázatos napot sikerült megvalósítani, köszönhetően az időjárásnak. Népes csapat döntött úgy, bevállalja a kockázatot egy esetleges elázás sem tántorította el őket. Kiváló bringások vágtak neki a kalandnak korosztálytól és nemtől függetlenül mindenkinek jár a dicséret, egy dinamikus és mozgalmas napot hoztunk össze.

Az útközben becsatlakozókkal együtt 41 fővel gurultunk Tokaj felé, ahol a Tisza és a Bodrog  találkozása a hegy lábánál izgalmas látvány, de ma ennél többre vágytunk. Bodrogkeresztúr felé vettük az irányt és fedeztük fel értékeit, látnivalóit. Első állomásunk a Gólyavédelmi Központ volt, ahol számos érdekeséget, szokásokat tudhattunk meg a gólyák életéről, vonulásukról, életmódjukról. Az interaktív kiállítást nagyon szórakoztatónak ítéltük meg, és ezúton is köszönjük túratársunk Szőke Zsuzsa részletgazdag szakvezetését.
  

Innen alig párszáz métert kellett továbbgurulnunk és máris a Bodrog partján álló Hét vezér szoborcsoporthoz értünk, készítettünk néhány képet és indultunk tovább a településen található Griff kúthoz, egy mitikus lény, amely erősen kötődik a magyar mitológia világához.

 

Újra nyeregbe szállva az emelkedők felé vettük az irányt, a középkori római katolikus felújított templom valóban kihagyhatatlan helyszín az idelátogató számára. Még egy kicsit tovább kapaszkodva kerékpárjainkkal hamar elértük Bodrogkeresztúr kilátópontját, ahonnan páratlan látványként tárult elénk a Bodrog és ártere, lőttünk pár csoportképet és máris gurultunk tovább Tarcalnak.

  

Az Áldó Krisztus szoborhoz felvezető út mellett lévő vendéglátóegység árnyas teraszán elfogyasztottuk ebédünket, sőt a kihívásokat kedvelők fel is kapaszkodtak a szoborhoz, innen is megcsodálni a pazar panorámát. A tartalmas ebéd után újult erővel haladtunk tovább hogy a kör bezáruljon és ismét Tokajba érve elmondhassuk körbetekertük a Tokaji-hegyet. A tarsolyunkban maradt még meglepetés a csapat számára, ugyanis a Bodrog-pari romantikus sétány, mely nem olyan régen került átadásra, még eddig felfedezetlen volt. Bár a kerékpárút néhány kilométeres szakasza még építés alatt van, így is felemelő érzés volt körültekerni a hegyet és megannyi élménnyel gazdagodni.

A kerékpártúra a Tekerj a Zöldbe! túrasorozat része, ami a Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség szervezésében az Aktív Magyarország támogatásával valósult meg.
További képek a fotóra kattintva: 
Túrázóink által készített fotók: 
Angi fotói: 

Címkék, kulcsszavak: 

Naptár dátum: 

szombat, 2023, június 10