Feltöltődve karikáztunk haza

Beköszöntött a kánikula újfent, ez bizony a korábban jól megszokott népes létszámon is tükröződött. Sokan a nyaralásukat is most töltik, ezért kisebb csoporttal vágtunk neki kalandunknak, ami folyamatos becsatlakozókkal 26 főre egészült ki.

Ezúttal a III. Nyári Tűzünnep Hagyományőrző és Hungarikum Napokra látogattunk el Tokajba. A csapat dicséretes tempóval tekerte végig a távot, köszönhetően annak is, hogy nagy számban voltak ebikeokkal. Észrevétlen fogytak a kilométerek, szeltük a levegőt, ami kimondottan jól is esett, hiszen a nap egyre forróban tűzött.

    

Természetesen most is megálltunk Nyírteleknél egy fagyira vagy kávéra, kicsit hűsöltünk az árnyékban és suhantunk tovább.

A következő pihenőnél a lányok kedvet kaptak egy szalmabála fotózáshoz, nagy vidámság közepette készültek a romantikus képek.

 Megérkezve a rendezvény helyszínére, mindenki szabadprogram keretében dönthette el, hogyan tölti ki a napot a visszaútig. Választék az volt bőven, a festői árnyas tiszapart a tokaji hegy látványával önmagában kellemes környezetnek bizonyult. Lehetőség volt a Hagyományőrző íjászversenyt megtekinteni vagy a színpadon zajló különböző elaődók produkcióit nézni. Spirituális énekesek, handpan koncert, de a sámán dob készítésének rejtelmeibe is bepillanthattunk. Azonban kétségtelenül a Buck Viktor szürkemarha bemutatója (Norbi a majdnem beszélő bika) bizonyult a legszórakoztatóbbnak. Humorral fűszerezett előadása sokakat megnevettetett, mellesleg az ostorral is rendkívül ügyesen bánt, de az állatidomításban is sikeresnek bizonyult.

Többen kipróbálhattuk a "Segítő falu" szolgáltatásait népi csontkovácsok, masszőrök, Reiki
energiagyógyászok, sorselemzés, gyógynövények bemutatója várt ránk. A kezelések után mindannyian úgy éreztük megújulva térünk majd haza, energiaszintünket feltöltve lassan búcsút vettünk a helytől.

                                   

 Tarsolyunkban vásárfiával távoztunk, mert minden résztvevőt megleptünk egy apró ajándékkal.
A kerékpártúra a Tekerj a Zöldbe! túrasorozat része, ami a Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség szervezésében az Aktív Magyarország támogatásával valósult meg. 

További képek a fotóra kattintva:

Vegyes fotók:

Címkék, kulcsszavak: 

Naptár dátum: 

szombat, 2024, július 6