Fent a csúcson

Friss hegyi levegő és napsütés fogadott minket a Kékestetőn. Az ország legmagasabb pontja és a csodálatos panorámákkal tűzdelt gyalogtúra útvonal, mindig vonzza a túrázni vágyókat, most sem volt ez másképpen, amit a nagy létszám is igazolt.

A túrát egy rövid szabadprogrammal kezdtük, így mindenki kedve szerint tölthette az időt. Volt aki egy kávé mellett gyönyörkdött a látványban, míg mások a TV toronyban tettek látogatást, fotózás is volt az ikonikus kővel, sőt a sípályán még hó is akadt bőven. 

                                                 

A hosszú túrázók a Kékestetőről a kék jelzésen indulva, olykor intenzív ereszkedéssel, bár még mindig a könnyebbik irányból fedezték fel a tájat. Több kiláltópontot is érintve haladtunk, természetesen a pihenőket mindig ezen helyekhez igazítva, lehetőséget adva, a fotózásra, feltöltődésre. Üde színfoltot vittünk, a még egyhangú erdőbe, bár hóvirággal a tavasz hírnökével már szép számban találkoztunk.

                        

A rövid túrázók az ellenkező irányból indultak az Ilona-völgyi vízeséshez, ahol bár az aszály miatt a vízesés nem volt olyan attraktív, mégis a jégbe fagyott látvány  a mohás sziklákkal vonzotta a selfi készítőket.

                                                          

Közelít már a jó idő, ez érezhető volt a természetben. A tavaszi zsongás is ott pezsgett a csapatban, hiszen a megszokott jó hangulat most fokozottabban  érzékelhető volt. Tehát nemcsak a test kapott törődést ezen a túrán, henem a lelket is jócskán ápoltuk, azáltal hogy sokat nevettünk, azt hiszem ez mindannyiónkra ráfér.

 

További képek itt a fotókra kattintva:     

 

Címkék, kulcsszavak: 

Naptár dátum: 

vasárnap, 2022, március 20