2024.05.11-én a Bem József Általános Iskola Kazinczy Ferenc Tagintézmény Családi napján vettünk részt a Bringa Sulival. Nagy számú érdeklődő jött el az eseményre, kitelepülésünk során kicsik és nagyobbak egyaránt kipróbálhatták magukat közlekedésbiztonsági és ügyességi kerékpáros tanpályánkon.
A nagyszerű időjárásnak köszönhetően népes csoporttal vágtunk bele mai kalandozásunkba, mentünk egy laza kört a Tiszáig meg vissza. Régről ismert jóbarátok és új becsatlakozók is akadtak bőven a több mint 50 fős bringás csapatban.
A már jól ismert vidékek teljesen új arcukat mutatják meg, ha a vízről szemléljük őket. Tiszalököt kerékpárral már meghódítottuk, de a Tisza és a Csobaji holtág vadregényes partjai új perspektívába kerülnek, ha evezővel a kézben indulunk felfedezésükre.
Családias létszámmal zajlott ezúttal kerékpártúránk, a már jól ismert és otthonos Homoktanyára gurultunk el. Laza tempóban is hamar elértük úti célunkat, ahol kezdetét vehette a program.
Gurultunk rajta, teszteltük, kitűnőre vizsgázott. Népes csapattal indultunk az új kerékpárúton 2017. 07. 08-án Nyíregyházáról Tokajba.
Régi vágyunk teljesült, a királyi borok városáig vidáman bringázhatunk.
Elkészült a Nyíregyházát Tokajjal összekötő kerékpárút.
Így természetesen következő túránk nem is lehetne más, mint a borok királyának városába elgurulni.
Időpont: 2017. július 08. (szombat) 9:30.
Magyarország újabb, kevésbé ismert szegletét kerestük fel ez évi nagy, nyári túránkon a bicajos csapattal (2017. 06. 28 - 07. 02.)
Békés megye kerékpárútjain fedeztük fel a Körösök mentét, természeti szépségeit és kulturális emlékhelyeit.