Ködbe burkolózva búcsúztunk az óévtől

Ismét egy újabb évvel lettünk tapasztaltabbak, gyalogtúrával köszöntünk el a 2022-es évtől. A párás, ködös idő ellenére sokan összegyűltünk, hogy vidáman egy közös túra keretében zárjuk az idei évet. A helyszín ezúttal is Tokaj volt, a hegy megmászása minden alkalommal kecsegtető, egy rövid vonatozással hamar elérhető. A méltán híres Tokaji borvidék pedig nagyszerű lehetőséget kínál, egy pohár finom borral való koccintásra, amit ezúttal sem hagytunk ki.

A vonatról leszállva a főtér felé vettük az irányt, néhány közös fotó készítése után hamar a hegy lábához értünk, ahol a könnyedebb sétát kedvelők visszafordulhattak és igény szerint városnézéssel vagy kedvük szerinti vendéglátóhelyen töltötték az időt, míg mások a csúcsot hódították. 

Bizony a hegy ismét kissé kifárasztot minket, hirtelen emelkedők, sziklás köves kaptatók, kanyargós időnként keskeny nyomtávak jellemezték az utat. Mégis egyre fokozódó jókedvvel törtünk egyre feljebb, lett egyre jobban melegünk a sok réteg ruhában. Kipirult arccal álltunk meg a pihenőkben, néhány ruhadarab lekerült rólunk, némi frissítés után ismét újult erővel vágtunk neki a kihívásnak. Ezen a túrán mindenkinek alkalma nyílt egy jókedélyű beszélgetésre, viccek, poénok röpködtek a levegőben, barátságok szövődtek és mélyültek tovább. Vidám hangulatban értünk fel a csúcsra, ahol a köd miatt a kilátás ezúttal elmaradt. Egy csoportkép után pezsgővel ünnepeltük az idei év közös élményeit. 

Lefelé úton új ösvényt kerestünk, kihagyva a sárosabb, nehezebben járható szakaszt. Itt már jóval szaporább volt a léptünk, hiszen  lejtőn könnyebb a haladás, no meg a boros pince gondolata is csalogató volt.

                                   

A túra végére minden csapatunk összetalálkozott, így közösen ülhettünk be egy kellemes borozóba, koccintással zártuk a napot, az idei túraszezont.

Élményekben és kilométerekben gazdag, boldog új évet kívánunk !

 

További fotók a képre kattintva: 

Bogi fotói:

Heni fotói:

Angéla fotói:

 

 

Címkék, kulcsszavak: 

Naptár dátum: 

péntek, 2022, december 30